Antalicz Ferenc és Balogh Eszter: 
Pataiskola 1.rész

Kedves olvasóink!
Jó pata nélkül nincs jó ló sem - ha lovat vásárolunk, sokszor elsiklunk olyan patahibák felett, amelyeket már a legügyesebb kovács sem tud rendbe hozni, de ugyanígy sok esetben a tudatlanságunkkal akaratlanul is rengeteget ártunk a lovunknak, ha pl. nem megfelelő rendszerességgel szabályoztatjuk a patáit, vagy helytelen takarmányozással tesszük tönkre a korábban egészséges patákat.

Egyszóval attól függetlenül, hogy hathetente kovácsot hívnak a lovukhoz, és - nagyon reméljük - nem házilag "barkácsolják" a patáikat, egyetlen lótartónak sem árt, ha tisztában van a patával kapcsolatos alapvető tudnivalókkal.

Először is tisztázzuk: mi is a pata, és milyen patákat ismerünk, azaz milyen csoportokra oszthatjuk a különféle patákat.
A pata a szarutokot és a benne lévő képleteket jelenti. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy a "pata" fogalom nemcsak azt takarja, amit látunk (vagyis a szarutokot), hanem azt is, ami belül van (vagyis a benne lévő képleteket - csontot, izmokat stb.)
Szabályos a pata akkor, ha az elülső végtagon 45 fokos dőlési szögű, a külső oldala íveltebb, a belső oldala kevésbé ívelt és kevésbé terült, meredekebb. A hátulsó patákon a dőlési szög az elülsőnél nagyobb, 55-60 fokos. Az elülső pata mindig íveltebb, a hátulsó meredekebb - ezt nevezzük szív alakú patának is. A jobb és bal oldali paták természetesen egymás tükörképei.

Hogyan osztályozzuk a patákat?
Az osztályozás alapja, hogy a pata szabályos, szabálytalan, vagy beteg-e. Értelemszerűen minden olyan patát, amely a szabályostól eltér, már a szabálytalan paták közé sorolunk, de fontos megjegyezni, hogy ha egy pata szabálytalan, az még nem jelenti azt, hogy beteg is.

Mi a különbség a szabálytalan és a beteg paták között?
Szabálytalan tehát minden, ami a szabályostól eltér, így például a keskeny pata illetve ennek ellenkezője, a terült pata, de a szabálytalanság lehet diagonális is, amikor a pata átlósan terhelődik. Sok esetben összetévesztik a szabálytalan és a beteg pata fogalmát, pedig míg egy szabálytalan patát - a szabályostól való eltérések ellenére - egészségesnek tekinthetünk, addig a beteg pata kialakulásában valamilyen külső tényező játszik szerepet. 
Gyakori eset például, hogy a keskeny patát összekeverik a szűk pata fogalmával, pedig míg a keskeny pata egészséges, csak épp a szabályostól eltér, addig a szűk pata már a beteg paták kategóriájába tartozik. Vizsgáljuk meg ezt az esetet részletesen!

Mi jellemzi a keskeny patát?
Keskeny patáról akkor beszélünk, amikor a pártaszél nyomvonala, nagysága, mérete megegyezik a hordozószél nyomvonalával. Ebben az esetben a pata úgy néz ki, mint egy cső, hiányzik az a sátorszerű formája, amely a szabályos patánál látható. Így nem terül egy kicsit szét a talajon, mint ahogyan egy szabályos pata, emiatt nincs is jó talajfogása. Mindezek ellenére a keskeny pata tulajdonképpen egészségesnek tekinthető.

Mi jellemzi a szűkült patát?
Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a szűkült pata külső jegyeit, képzeletben emeljük fel egy ló lábát, és a talptestet magunk felé fordítva nézzük meg annak alakulását. A talptesten megkeresve a pata két legszélesebb pontját, az ezt összekötő képzeletbeli egyenest nevezzük indifferens síknak. (Az indifferens sík helyzete általánosan nem meghatározható, hiszen nincs két teljesen egyforma pata, így a két legszélesebb pont és az azt összekötő képzeletbeli egyenes helyzete is patánként különböző.)
Az indifferens sík mögötti területen a saroktámasz irányában (ez a terület magában foglalja a két oldalfalat és a két saroktámaszi részt) működik a patamechanizmus. Ha ez a terület összeszűkül, akkor a nyírtest is zsugorodik, vagyis az indifferens sík mögötti részen a saroktámasz irányába szűkül a pata. Ez a szűkült pata már a beteg paták - sajnos igen népes -családjába tartozik.

Mitől alakulhat ki a szűkült pata?
A leggyakoribb oka, ha a patát rosszul szabályozza a kovács, és hegyesszögű patát alakít ki. Ez kétféle módon lehetséges. Az egyik, amikor a hegyfalat túlnőtten meghagyja, a másik, ha a saroktámaszból túl sokat vesz el. Természetesen az is előfordulhat, hogy ugyanakkor, amikor a saroktámaszból túl sokat, akkor a hegyfali részből pedig túl keveset szed el a kovács.
Emiatt a saroktámasz lejjebb kerül a normálisnál, és hegyesszögűség alakul ki a hegyfal irányában. Ilyenkor a pata dőlési szöge megváltozik, a szabályos 45 fok (elülső pata) illetve 55-60 fok (hátulsó pata) helyett a dőlési szög akár 15-20 fokosra is megváltozhat.

Milyen problémát okoz a szűkült pata?
Kezdjük megint a legelején: mi is a pata? A szarutok és a benne lévő képletek. A szarutoknak rendkívül nagy a szerepe, épp ezért ha a szarutok formáját jelentősen megváltoztatjuk, ez magával hozza a benne lévő képletek helyzetének megváltozását is. 
Ha megnézzük egy ápolt, egészséges pata metszetét, azt láthatjuk, hogy a szaruképződmény a hegyfal irányában vastagabb, a saroktámasz irányában pedig vékonyodik a szarutok. Ha pedig vékonyodik, akkor egyértelmű, hogy az ellenálló képessége is csökken. Amennyiben a kovács hegyesszögűre alakítja ki a patát, ráadásul ismerjük a szarutok ellenálló képességének különbségeit az egyes részeken, könnyen megérthetjük, hogy ebben az esetben a benne lévő képletek feszülnek.
A felületes és a mély ujjhajlító izom a benne lévő képletekhez tapad. Ha hegyesszögű a pata, akkor az hátulról feszül, ha pedig feszül, akkor mint egy kötél, összehúzza a benne lévő képleteket. Ez pedig azt eredményezi, hogy a két oldalfal, amely ellenálló képességgel nem rendelkezik, összehúzódik.

Hogyan előzhető meg a szűkült pata kialakulása?
Mivel a leggyakoribb kiváltó ok a rossz pataszabályozás, ezért értelemszerűen ne akarjuk "házilag" megoldani a pataszabályozást még a látszólag problémamentes lovak esetében sem, hanem mindig forduljunk szakemberhez! De a szűkült pata kialakulásának egyéb kiváltó okai is lehetnek, amelyek elkerülhetőek lennének. 
Az egyik ilyen kiváltó ok, ha folyamatosan túl kemény talajon használják a lovat, futtatják, megerőltetik. Ez gyakran úgy következik be, hogy az addig rendszeresen patkolt lovat hirtelen patkó nélkül dolgoztatják az addigihoz hasonló mértékű terheléssel, így az amúgy gyenge ellenálló képességű szarutok megterhelése a pata szűküléséhez vezet.
Azonban akár a pataápolás elhanyagolása is vezethet ehhez a problémához, ugyanis az ápolatlan, gondozatlan patánál könnyen kialakul a nyírrothadás, ami azzal jár, hogy a saroktámasz irányában fájdalmas gyulladás jön létre. A fájdalmas részt természetesen igyekszik kímélni a ló, a hegyfali részt terheli inkább, és a folytonos feszítés szintén a pata beszűkülését eredményezheti.

Antalicz Ferenc és Balogh Eszter :
Pataiskola 2.rész 

A Pataiskola első részében megvizsgáltuk, milyen is egy szabályos pata.
Az előző részben a keskeny és a szűk pata példáján keresztül mutattuk be, mi is a különbség egy szabálytalan és egy beteg pata között. Most egy újabb beteg pata kerül vizsgálatra, amely szintén sok esetben megtéveszti még a szakavatott szemlélőt is, ez pedig a mankós állás.

A mankós állás a beteg paták - sajnos igen népes - családjába tartozó pataállás. Gyakran összekeverik a mankós állást a rokkant pata fogalmával, hiszen mindkét probléma esetén egy esetleges röntgen a patacsont kibillenését mutatja, csakhogy míg a rokkant pata esetében a patacsont ugyan kibillen, de a szarutok egyenes marad, addig a mankós állásnál az egész képlet, vagyis a patacsont mellett a szarutok is kibillen normális helyzetéből. Ha a vizsgálat alapja a röntgenfelvétel, és nem a teljes pata szemrevételezése, akkor természetes, hogy a két dolog - a rokkant pata és a mankós állás - hasonló képet mutat, hiszen a röntgen mindössze a patacsont helyzetét mutathatja, a szarutokot nem látjuk, így a megítélésnél sem vehetjük figyelembe.

Bal hátsó pata

Mi jellemzi a mankós állást?

Mankós állás esetében, mivel az egész képlet a szarutokkal együtt kibillen normális, szabályos helyzetéből, a ló csak a hegyfali részt kezdi terhelni. Ahogyan a pata szaruja növekszik, a hegyfali részen egyre jobban eltapossa a ló, a pataszaru gyakorlatilag eltépődik az összekötő réteg nyomvonalánál. A saroktámasz irányában ezzel szemben nincs megfelelő terhelés, épp ezért ezen a területen túlnőtt lesz a szaru, és - idejében történő megfelelő beavatkozás, pataszabályozás nélkül - ez a helyzet egyre inkább rosszabbodik.

Hogyan alakulhat ki mankós állás?

Két alapvető csoportra oszthatjuk a mankós állást: egyrészt öröklött, másrészt szerzett változatát különböztetjük meg. Az öröklött mankós állás értelemszerűen nem megelőzhető, legfeljebb a további tenyésztésből kizárva a hibát örökítő egyedeket, csökkenthetjük az előfordulását. A szerzett mankós állás kialakulásában azonban a takarmányozásnak rendkívüli szerepe van. 
A növekedésben lévő csikók takarmányozásában gyakori "túlkapás" az energiában, fehérjében túl dús kiegészítők, sőt akár egyes szteroidok etetése is. Ez ahhoz vezet, hogy a csikó csontrendszere intenzívebben kezd növekedni a normálisnál, míg az ízületeket működető ínrendszer fejlődése nem képes követni ezt a felfokozott növekedési tempót. Ennek természetes következménye, hogy a növekedésben "lemaradó" ínrendszer megváltoztatja a túlzott intenzitással növekvő csont helyzetét.

Mit jelent az, hogy kibillen a patacsont?

A pata belsejében található patacsont normális működéséhez megfelelő erejű és méretű ínrendszerre van szükség, amely a hajlító és a feszítő funkciókat működteti. Ha a csontrendszer hirtelen növekedésnek indul, és az ínrendszer nem képes követni azt, akkor - ha anatómiailag megvizsgáljuk a patacsontot - azt látjuk, hogy az alsó képleteknél több illetve erősebb ínszalagok találhatók, mint az elülső anatómiai résznél, és ha a csont középen intenzíven növekszik, akkor az erősebb ellenállás irányában elmozdul, kibillen a patacsont és ezzel együtt a pata teljes képlete is.

Mi a pataízületi és mi a csüdízületi mankós állás?

Az előbbiekben megbeszéltük, hogy mi az alapvető különbség az öröklött és a szerzett mankós állás között. De a szerzett mankós állás is többféle csoportba sorolható, hiszen nem csak a patacsont, hanem a csüd problémái is vezethetnek mankós állás kialakulásához. Ha a ló csüdje túl meredek, ez a hegyfal túlzott terhelésével és a saroktámasz tehermentesülésével jár együtt. Nem megfelelő pataszabályozás mellett ez a meredek csüd is elvezethet a mankós állás kialakulásához.

Mit tehet a kovács a mankós állás javítása illetve kiküszöbölése érdekében?

A lovak általában hároméves korukra érik el felnőttkori fejlettségüket, így az addigi időszakban még könnyebben korrigálhatók az esetleges problémák, mint a későbbiekben. A jó kovács nem "megkörmöli", hanem "pataszabályozza" a lovat, hiszen feladata nemcsak az, hogy "rutinból" egyenletesen elszedi a túlnőtt szarut a pata teljes felületén, hanem az is, hogy felismerve az esetleges problémákat, megpróbálja azokat korrigálni. A mankós állás esetén, mint azt már említettük, a ló csak a pata hegyfali részét terheli, a saroktámasz irányában azonban nem. Így a tehermentesített rész nem is kopik, a hegyfali rész azonban túlzottan is. Ha a kovács egyenletesen szedi el a pataszarut, azzal csak tovább fokozza a bajt. A jó megoldás az lenne, ha látva a mankós állás kialakulásának veszélyét vagy meglétét, a pataszabályozáskor a hegyfali részből már egyáltalán nem szedne el - mivel azt a természet megoldotta, a mozgásból eredően az kellőképpen elkopott -, a saroktámasz irányában viszont túlnőtt a szaru, így azt kell megfelelő mennyiségben eltávolítani. Ha tehát a kovács nem "ész nélkül", hanem a problémát átlátva, a pata szabályozásának lehetőségeit alaposan mérlegelve dolgozik, akkor számos esetben idejekorán korrigálhatja a kezdődő szabálytalanságot illetve patabetegséget.

Antalicz Ferenc és Balogh Eszter:
Pataiskola 3.rész

A Pataiskola előző részeiben szabályos és szabálytalan pataalakulásokat, beteg patákat, illetve azok korrigálásának lehetőségeit vettük szemügyre. A sor persze - sajnos - még közel sem teljes, most azonban kicsit más vizekre evezünk, és a patkolás egy-két kulisszatitkába nyerhetünk bepillantást.   

Mindenek előtt: kell-e a ló lábára patkó?

A legfontosabb egyáltalán azt eldönteni, hogy szükség van-e a patkolásra. A patkolás egyetlen célja az, hogy védjük a patát, vagyis a patkolás egy szükséges rossz, amit az igénybevétel, a "civilizációs ártalmak" (pl. aszfalton, kemény talajon való járás stb.), illetve a pata problémái tehetnek szükségessé. Hogy magát a patkolás folyamatát melyik kovács hogyan kivitelezi, az már egy másik kérdés.

Melegen vagy hidegen?

Ez a kérdés számos lótulajdonosban felmerülhet, hiszen ma újra reneszánszát éli a melegen való patkolás. Más kovácsok viszont hidegen patkolnak, így jogos a felvetés, vajon milyen érvek szólnak az egyik vagy a másik megoldás mellett. 
A melegen történő patkolásnak történelme van. Gondoljunk csak bele: hajdanán a ló ment a kovácsműhelybe, nem pedig a kovács jött ki a lóhoz. A műhelyben a kovács maga készítette a patkót, hiszen nem vehette meg az üzletben a kész patkót, ahogyan manapság, amikor különböző méretekben, jobbos-balos, illetve első-hátsó változatban kapható a - ráadásul hidegen is jól alakítható anyagból készült - kész patkók sokasága. Hajdan a lovat elvitték a műhelybe, a kovács elővett egy szál anyagot - a kiválóan kovácsolható, 0,2% széntartalmú, kopásálló, kiváló anyagminőségű nyers anyagot -, beletette a kohóba és felhevítette, hiszen azt még ki kellett kovácsolni. Ebből következik, hogy a melegen igazítás (vagyis amikor a patkót még melegen a patára helyezik, amin az égésnyomot hagy) egy, a technológiából adódó lehetőség volt, hiszen adott volt, hogy a patkó meleg. (Meg kell jegyezni, hogy akkoriban az a fő szempont, hogy "mindig a patkót igazítjuk a lóra és nem fordítva", teljesen igaz volt, hiszen a kovács egy teljesen nyers anyaggal kezdett dolgozni, így kizárólag a patkót készíthette el az adott patának megfelelő alakúra.)

Miért "sütik" rá gyakran a patkót a patára?

Szomorú tény, hogy ez a kérdés egyáltalán kérdés lehet. A hajdani kovácsok ugyanis sohasem "sütötték" rá a vasat, nem "égették fel" a patát a patkoláskor, ilyen módszerről egyetlen helyen sem olvashat senki a szakirodalomban. De valóban melegen próbálták rá a patkót a patára, csakhogy ezt "fekete melegen való igazításnak", és nem felégetésnek nevezték.

Mi az a "fekete melegen igazítás"?

Ha felhevítünk egy anyagot, akkor a melegítéssel elért különböző színek egy-egy hőmérséklet fokozatot jelentenek. A nyers patkó anyaga hidegen barnás színű, hiszen oxidréteg borítja. A melegítés során először kékesfekete, vagyis "fekete meleg" lesz, ami kb. 4-500 oC-ot jelent. A további melegítés hatására ezután előbb cseresznyevörösbe megy át (7-800 oC), majd szalmasárga lesz, míg végül fehéren izzó lesz. Ezt az állapotot követi az olvadási pont, amikor fehér szikrákat fröcskölve egy fehéren izzó, képlékeny anyaggá válik a vas, ez 1350 oC-on következik be. 
A patkót csakis ezen az úgynevezett fekete meleg hőmérsékleten szabad a patára igazítani, így is épp csak egy pillanatra odaérintve a szaruhoz. Az eljárás lényege, hogy így a patán a felhevített vas egy nyomvonalat hagy, ami megmutatja, hogy hol nem egyenletes még a patkó vagy a pata síkja. Az alapszabály ilyenkor is ugyanúgy érvényes: a patkót kell a patához igazítani, és nem fordítva. A patkó igazítása alakra, formára és síkra vonatkozóan lehetséges. A patát csakis a síkra igazításnál lehet befolyásolni, hiszen az még lehet egyenetlen, éppúgy, ahogyan maga a patkó is. 
A fekete melegen való igazítás helyett persze éppúgy lehetne alkalmazni egy olyan módszert is, amelyben valamilyen tetszőleges anyaggal bekenem a patát (akár krétaporral, vagy egyszerűen leteszem egy teljesen sík felületre, majd megnézem, hogy hol marad rajta szennyeződés és hol nem), de hajdanán, amikor a kovács a ló ottlétekor készítette el a megfelelő patkót, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás.

Mire jó akkor a "mobil kohó"?

Manapság jó néhány kovács használ úgynevezett mobil kohót, amit egyszerűen magával vihet a többi felszereléssel együtt a lótulajdonos istállójához. Csakhogy patkót már nem nyers anyagból készít, ugyanazt a boltban vásárolt kész patkót használja, mint a hidegen dolgozó kovácsok. Kétségtelen ugyan, hogy melegen könnyebb a patkót alakítani, mint hidegen, de tényleges funkciója nincs ma a kohóknak, nem is szólva arról, hogy ha a fekete melegnél magasabb hőmérsékletre hevíti fel a vasat és "rásüti" a patkót a patára, azzal kárt is okozhat a pata szerkezetében.

Miért csak az elülső lábakra kerül sok esetben patkó, a hátulsókra pedig nem?

Ennek megválaszolására először térjünk ismét vissza a szabályos pata fogalmához. Milyen is a szabályos pata? Az elülső végtagon íveltebb, terültebb, mint a hátulsón. A terültebb pata két oldalfali szaruja, körívelten a hordozószél, azaz az oszlopos szaruréteg sátorszerűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy a növekedés nem párhuzamos, vagyis minél jobban növekszik a szaru, annál nagyobb lesz a hordozószél átmérője. Minél jobban túlnő a szaru, annál nagyobb lesz a pata. Ha nagyobb a pata, hosszabb a "körömrész", a talptestétől függetlenül, hiszen már túlnövekedett, akkor az ellenálló képessége csökken. Ezzel szemben a hátulsó pata keskenyebb, kevésbé ívelt, így a szaruoszlop is a párhuzamoshoz jobban közelítve növekszik lefelé és a talajjal is nagyobb szögben érintkezik, így az ellenálló képessége is nagyobb, mint az ellső pata szarujáé. 
A másik ok a súlyviselésből adódó különbség. A lovaknál természetes egyensúlyi helyzetükben nem egyenlő terhelés jut az elülső és a hátulsó végtagra. Olyannyira nem, hogy az elülső végtag viseli a súly kétharmad, míg a hátulsó az egyharmad részét. Vagyis a csak az elülső lábakra való patkolás oka egyrészt az az általános tény, miszerint a patkolás azért van, hogy védjük a patát, másrészt az a két fontos tényező, hogy a pata alakja, formája, valamint a súlyviselés eloszlása az elülső végtagnál kedvezőtlenebb, mint a hátulsónál, így az elülső végtag pataszaruja jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint a hátulsó végtagé.

Antalicz Ferenc és Balogh Eszter:
Pataiskola 4. rész

 Sorozatunk előző részében a patkolás kulisszatitkaiba nyerhettünk bepillantást. A téma szinte kimeríthetetlen, és ahány patkolókovács, szinte ugyanannyi eltérő vélemény a különféle módszerekről. Egy dologban azonban minden JÓ kovács egyetért: a végeredménynek, a szabályozott patának minél jobban az egészségeshez és szabályoshoz kell közelítenie.
 
  
Persze súlyosabb problémák esetén csak fokozatosan lehet megfelelő eredményt elérni, akár négy-öt patkolás is szükséges a korrigáláshoz. Viszont a probléma előidézéséhez akár egyetlen rossz pataszabályozás illetve patkolás is elég. S hogy milyen "típushibákat" követnek el sokan, akik patkolókovácsnak mondják magukat, de előbb cselekszenek és még azután sem gondolkodnak? Nos, most ezekből gyűjtöttünk össze néhány esetet.

A patkolás célja, hogy védjük a patát - a rossz patkolási technika viszont ennek épp az ellenkezőjét eredményezi, vagyis ilyenkor jobban jártunk volna (és főleg a lovunk!), ha inkább mégsem tetetünk patkót a lábára. 
De már a pataszabályozás során is komoly hibákat követhet el a kovács, ha nincs tisztában a ló anatómiai sajátosságaival. És sajnos még ma is sokan dolgoznak úgy, hogy ehhez semminemű előképzettségük nincs, és minden patát gondolkodás nélkül, egyfajta "sablon" szerint szabályoznak, óriási károkat okozva ezzel.

Az ujjtengely állását is figyelembe kell vennie a kovácsnak a pataszabályozás során, hiszen a patát a csüdcsont síkjához kell igazítania - a ló csak ekkor tud egészségesen és kellemesen mozogni. Ellenkező esetben, vagyis ha a pata a csüdcsont síkjától eltér, azt előrefelé megtört ujjtengelynek nevezzük. Vagyis ez azt jelenti, hogy a csüdcsont síkjától a pata előrefelé megtörik, mert a hegyfali rész túl hosszú, illetve a saroktámasz túl kevés.

A szegcsonkok rossz meghúzása a patkoláskor gyakran előforduló hiba. A szegcsonk meghúzásához az úgynevezett szeghúzó fogót használjuk. Ez a szerszám azonban helytelen használat esetén komoly bajok forrása is lehet! Hogy hogyan? Ha a szeghúzó fogóval a kovács a munka befejezésekor a szegcsonkokat túlzottan felfelé húzza, azzal lyukat képez a pata falán. Ezeken az apró lyukakon keresztül aztán a trágyalé és minden egyéb szennyeződés bejuthat a pata belsejébe, ami komoly problémákhoz vezethet.

A pata beszegése a pata egészséges ellenálló képességét csökkenti. A "beszegés" általában úgy történik, hogy a pataszabályozás végén a patát bakra helyezik, és a kovács fölülről levékonyítja reszelővel az oldalfali szarut. Ezzel tulajdonképpen "kihegyezi" a hordozószélt. A hegyfali részt és az oldalfalakat egyrészt elvékonyítja, másrészt túl hosszúra hagyja. Ezáltal súlyeltolásnál erőhatás éri a szarutokot és feszíti azt. A hegyfali rész ettől tépődik, és a következő pataszabályozáskor láthatjuk a bevérzések nyomát is a patában.
Természetesen rövidíteni lehet a patát - azaz a patkó kápájának helyét kialakítani -, mert ezzel még nem vékonyítjuk el a szarufalat, de a patát beszegni nem szabad, mivel az oldalfali szaru elvékonyításával a szarufal ellenálló képessége vész el.

Ha valaki egyedül dolgozik, azaz nem egy segítő (úgynevezett lábfogó ember) kezében van a ló patája felemelve, hogy a kovács szemből, kényelmesen férjen hozzá a patához, akkor nem a valóságnak megfelelő képet látja a pata alakításához. Ahhoz ugyanis, hogy az egyedül dolgozó kovács megfelelőképp hozzáférjen a patához, túlzottan ki kell húznia a ló lábát oldalirányban. Így nem azt látja, amit kellene - és ez különösen igaz azon az oldalon, ami ráadásul nem is esik kézre, azaz jobbkezeseknek a bal, balkezesnek a jobb végtagot kell még erőszakoltabban oldalirányban kihúzniuk.
A patának ez a természetellenes kihúzása a pataszabályozás alatt azt eredményezi, hogy a kovács a pata szaruját a két oldalon nem egyforma mértékben szedi el - az eltérés akár az 1 cm-t is elérheti, ami egy pata esetében (amelynek a teljes hordozószél mentén egyenletesen kellene feküdnie a talajra) rettenetesen nagy különbség! Ha a pata két oldalfala között ekkora az eltérés, ez megváltoztatja a terhelési viszonyokat is, és visszahat a pataízületre. A pata ízületi folyadéka rendellenes mennyiségben kezd termelődni, és a probléma akár porcleválását is eredményezhet.

Ha a saroktámaszból túl sokat szedett el a kovács, ez jól látható, ha belenézünk a csüdcsont síkjába (amellyel normális esetben a patának egyeznie kellene). Ha a saroktámaszból túl sokat vett el a kovács, akkor ezzel azt idézi elő, hogy a felületes és mély ujjhajlító ín feszül. Az inak feszülése következtében az ínhüvely az oldalfalhoz nyomódik, és állandó dörzsölődésnek van kitéve. Emiatt pedig akár ínhüvelygyulladás is kialakulhat.

A hibák kijavítása gyakran csak hosszú idő alatt lehetséges, ha egyáltalán helyrehozható még teljes mértékben a hiba. Ezalatt a lónak sok pihenésre van szüksége, és minimálisra kell csökkenteni a terhelést. Vagyis jól gondoljuk meg, kire bízzuk lovunk lábainak ápolását, és semmiképp se próbálkozzunk a házilagos pataszabályozással. Hiszen itt is igaz: sokkal könnyebb a bajt megelőzni, mint gyógyítani!

forrás : lovasok.hu